Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj
fsz1.jpg
Látogatók: 37949
Bemutatkozás

Várfalvi Veronika lakberendező
Budapest

Utána járkálás… elképzelt dolgok
Aki otthona megteremtéséhez szakember segítségét kéri, az időt és energiát takarít meg. Szerencsére a különböző gyártó, forgalmazó, kivitelező cégek rengeteg információval halmoznak el az új trendekről, termékekről, technológiákról, így egy kicsit könnyebb eligazodni a lehetőségek sokaságában, hogy egyénre szabott harmonikus otthont teremthessünk. A legizgalmasabb feladat megfejteni és megvalósítani a megbízónk álmait. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a kreativitáson kívül fontos a megbízóval való kölcsönös bizalom, a jó együttműködés. Fontosnak tartom, hogy a munkám ne érjen véget a tervezés fázisánál, hanem részt vegyek a kivitelezésnél is, ami akár általam, akár a megrendelő által ajánlott szakemberekkel történik. Ezáltal végigkísérhetem a terv megvalósulását, melynek végeredménye így biztosan az lesz, amit megálmodtunk. Eredetileg vendéglátó szakon végeztem – s mint rajtam kívül sokan -, kisebb-nagyobb kerülő után sikerült rátalálnom arra, amivel kreativitásomat kiélhetem, s igazán szépet alkothatok. Lakberendezői végzettségemet a Junior Art Centerben, Mózer Noémi keze alatt kitűnőre végeztem. A vizsgamunkámban szereplő konyha tervezéséért, a Bányai Bútorok által meghirdetett pályázaton 2. helyezést értem el. Évekig dolgoztam a Milora Interior cégnél, ahol lehetőségem nyílt a függönyözésen kívül rendezvényterem és kiállítási standok tervezésére is.

Tanácsadástól a kivitelezésig teljes körű szolgáltatást nyújtok.
Vállalom, Budapest és Nagykanizsa környékén:
- lakások, családi házak, irodák, vendéglátóhelyek, üzlethelyiségek belső tereinek lakberendezési és belsőépítészeti tervezését
- kiállítási standok tervezését
- meglévő otthonok átalakítását
- egyedi bútorok, beépített bútorok, konyhák tervezését
- egyedi kovácsoltvas és ólomüvegbetét tervezését és kiviteleztetését
- függönyözés (textilválasztás, tervezés, varrás, szerelés)

Telefon: 06/20/344-2493
email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 
 

Szavazások

A honlap
 

Online felhasználók